A Mosca pántológépek ismét bizonyítottak
15febr

A Mosca pántológépek ismét bizonyítottak: Németország legjobb gépgyártója 2023

Hosszú évek óta dolgozunk együtt a németországi Moscával, a pántológép-gyártás világviszonylatban is egyik legnagyobb és leginnovatívabb vállalatával. Nem is egyszer történt meg, hogy pápntolólgépeikből egész kamionnyit kellett hozzunk, ahogy erről be is számoltunk.

Ezért is örülünk annak, amikor munkájukat elismerik. Idén februárban különösen nagy elismerésben volt részük, elnyerték a Németország legjobb gépgyártója címet. A Focus Money magazin és a Deutschland Test megbízásából az IMWF Vezetési és Gazdaságkutató Intézet állította össze a 2023-as Év Vállalatát meghatározó tanulmányt. Az analízis négy korábbi tanulmány eredményeit foglalja össze, amelyek több mint 19 000 vállalatot vizsgáltak meg a 2022 februárja és augusztusa közötti időszakban mesterséges intelligencia és neurális hálózatok segítségével. Négy tényező – ár/teljesítmény, ügyfélbizalom, szolgáltatásminőség, fenntarthatóság – az összesített rangsor egyenként 25%-át tette ki. A Mosca mind a négy kategóriában rendkívül jól teljesített, és a vizsgálatban részt vevő összes többi vállalattal versenyezve a gépgyártási szegmensben a legjobb pontszámot kapta.

Ezért különlegesek a Mosca pántológépek

Hosszú élettartamú gépek minden igényre
A Mosca filozófiájának alapja, hogy a csomagolósor végén minden igényhez a lehető legmagasabb minőséget biztosítsa a megfelelő géppel. Timo Mosca vezérigazgató szavaival élve:

Elsődleges fontosságúnak tartjuk megoldásaink minőségét és hosszú élettartamát. A Mosca gépek több millió pántolási ciklus után is megbízhatóan működnek. Ennek eredményeként ügyfeleink a gép teljes élettartama alatt élvezik az előnyöket.

A Mosca a pántológépek széles választékát kínálja minden igény és költségvetés kielégítésére: a félautomata egységektől a kézi alkalmazásokon át a nagy teljesítményű Ipar 4.0 megoldásokig, a teljesen automatizált, digitalizált gyártósorokhoz. A Mosca portfóliója emellett számos pántolóanyagot kínál a különböző alkalmazásokhoz.

Erőforrás- és energiahatékonyság
A Mosca minden területen kiemelkedik magas szintű innovációjával és kezdeményezőkészségével. A Mosca pántológépek a SoniXs ultrahangos zárási technológiának köszönhetően energiát takarítanak meg és csökkentik a károsanyag-kibocsátást, másrészt a pántszalagjaik zöld árammal készülnek, és előre meghatározott arányban újrahasznosított műanyagot használnak. A Mosca aktívan támogatja a regionális programokat, például egy éves projektversennyel, amely a 2020-as és 2022-es helyi környezetvédelmi programokat célozta meg.

Új szolgáltatási koncepciók
A Mosca a szolgáltatás minőségét tekintve is nagy lépésekkel jár elöl. A vállalat 2018-ban bevezetett OneService koncepciójának a lényege, hogy világszerte egységes minőséget garantáljanak a Mosca szakértőinek gyors támogatásával. A tervek szerint 2023-ban két innovatív új szolgáltatás indul. Az egyik a Mosca TechCenter, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára a rendszerek részletes tesztelését. A másik az új Mosca pótalkatrészkészlet, amely a kopóalkatrészek gyorsabb karbantartását biztosítja majd. Az ügyfelek egy kifejezetten a gépükre szabott pótalkatrészcsomagot rendelhetnek. Ez lehetővé teszi a meghibásodott alkatrészek helyszíni cseréjét és a gép leállásának minimalizálását.

A megbízhatóság is az első helyen van
A bizalomért meg kell dolgozni, és tény, hogy az elmúlt években, a nehéz időszakokban is sikerült megbízhatóan szállítani a gépeket és a fogyóeszközöket, illetve átláthatóan kezelni az esetleges a késedelmeket. Ez a hozzáállás nyilván tovább erősítette az ügyfelek és partnerek bizalmát. Nagyfokú rugalmasság és jó kommunikáció, ebben a kettőben is magas színvonalat valósít meg a Mosca.

Mosca pántológépet keres?

A Mosca a piacon kapható legjobb „end-of-line” csomagolási megoldásokat kínálja. A pántológép-gyártás terén több mint 50 éves tapasztalattal rendelkező vállalat gépeit mi is foralmazzuk, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, akik segítenek kiválasztani a vállalkozása számára legmegfelelőbb modellt!