16jan

Vákuumfóliázó tesztelése

Jelen cikkünknek aktualitását egy javítás adta.

Történt, hogy partnerünk javítást kért két vákuum fóliázó gépére. Egyikre azonban javtás után panaszkodott, nem az igazi a vákuum erőssége.

Kiszálltunk a helyszínre, átvizsgáltuk a gépet, és ugyan egy kicsit állítottunk a szelepeken, de gyakorlatilag jónak találtuk a gépet.

Tasakba helyezve szerszámokat teszteltük, tökéletes volt a vákuum ereje.

Ez után jött az ügyfél, hogy ő húsféléket tasakol. És lám, a gép nem húz akkora vákuumot. Nézzük csak meg.

És valóban, ugyan légmentes lett a tasak, de nem annyira, mint szilárd terméknél.

Ekkor kezdtem magyarázni, hogy a hús víztartalma hogyan viselkedik a vákuum hatására, de látva, hogy nem igazán sikerült hihetően megmagyarázni, gondoltam, játszunk kicsit. HA már a műszernek nem hiszünk, hogy mekkora vákuumot termeltünk.

A következő tesztet pedig bárki elvégezheti:

Fogjunk egy nagyobb poharat, tegyünk bele 1 dl vizet, majd tasak nélkül tegyük be a vákuum kamrába, és indítsuk el a gépet. Ugye milyen jó, ha az ember kicsit emlékszik a fizika órákra? A víz ugyanis nem 100 fokon forr, mint tanuljuk, hanem légköri nyomáson 100 fokon forr

Igen, a kuktában meg 110-115 fokon forr, vákuum esetén pedig szobahőmérsékleten forr!

A vákuumozás végén a víz felforrt, annak rendje és módja szerint, tehát közölhettem az ügyféllel: a gépben vákuum van. A víz felforrt, pedig 20 fokos (ezután percekig dugdosták ujjukat a pohárba, de jó, az előbb forrt, most meg hideg). Csak éppen a húsból felszabaduló és lebomló víz ellene dolgozik a vákuumnak, tehát a tasakban belül a kritikusan alacsony nyomás miatt víz, illetve vízpára keletkezik, és ettől lesz kevésbé hatékony a vákuum ereje.

Ezt a kísérletet bárki elvégezheti, hogy ellenőrizze, valóban jól működik-e a gépe.

Sok sikert!